HTI HipnózisKépzés

Menu

Hipnózis, Hipnoterápia tanfolyamok


A mi történetünk

Amikor mi kezdtünk a hipnózissal foglalkozni még nem sok helyen lehetett Magyarországon hipnózist tanulni, de már akkor is felmerült bennünk a kérdés: Melyiket válasszam? Hogyan, mi alapján döntsem el, hogy melyik lesz a legjobb?

Nem volt egyszerű kizárólag a honlapokon levő információ alapján kiválasztani az ideálisat. Attila több millió forintot rászánva úgy döntött, hogy minden tanfolyamot végigjár, amire lehetősége nyílik, én pedig információt és személyes tapasztalatokat gyűjtve kerestem az igazit.

Bár minden tanfolyamon tanultunk érdekes és hasznos dolgokat, egyikünk sem érezte úgy, hogy megtalálta az igazit. Volt ahol túl sok volt a mellébeszélés, volt ahol haladó szinten is csak sablonokból rakták össze a megoldásokat, volt ahol el sem jutottak a téma alapos feltárásáig és olyan is volt, ahol az oktató nem tudta megmagyarázni, hogy mit miért kell csinálni.

Sajnos ezekre a képzésekre nehezen lehetett stabil várat építeni, így végül a külföldi oktatók felé fordultam, s Angliában elvégeztem Dr. John Butler képzéseit, aki mesteri szinten végzi és tanítja az analitikus hipnoterápiát. Nála megtapasztaltam milyen egy nagy tudású mentortól tanulni, aki tudatosan, magabiztosan, profin dolgozik, s mindezt a tudását át is tudja adni a tanfolyamok során. Az ő kurzusain kipótoltam a máshol hiányzó alapokat, s olyan tudást kaptam, amivel elméleti és gyakorlati szinten is összeállt a kép.

Attila ösztönzött, hogy hívjam meg Johnt Magyarországra, hogy ő is és mások is tanulhassanak itthon tőle. Ebből az együttműködésből született meg hipnózis iskolánk, s ezáltal Magyarországon is elérhetővé tudtuk tenni azt a tudást és módszertant, melyet Gil Boyne és Dr. John Butler neve fémjelez.

Célunk, hogy ezt a hatékony módszert és tudásanyagot itthon is megtanulhassák azok, akik nem csak elkápráztatni akarják a klienseket, nem a trükköket keresik, hanem szeretnének megtanulni egy olyan gyors és hatékony módszert, mellyel segíthetnek a klienseknek, hogy saját magukon belül megtalálják a válaszokat a kérdéseikre és a kiutat a problémáikból.

Célunk, hogy a résztvevők megértsék az összefüggéseket, stabil alapokra építhessenek és olyan magabiztos tudásra tegyenek szert, mellyel a gyakorlatban is hatékonyan tudják alkalmazni az elsajátított módszereket.

Célunk, hogy segítsük a résztvevőket egy olyan folyamatban, melyben önmaguk mesterévé válhatnak és a saját útjukat járhatják. Mi ebben a folyamatban a tanfolyamok mellett konzultációs és gyakorlási lehetőségekkel is támogatjuk őket.


Hipnózis, Hipnoterápia tanfolyamok

A Hypnosis Training Institute of Hungary és a Hypnotherapy Training International szervezésében bemutatjuk „Transzformációs hipnoterápia” képzési programunkat, mely 200 óra tantermi képzésből, s az ezt kiegészítő gyakorlásból áll.

Képzésünk 5 tanfolyamból épül fel úgy, hogy a tanfolyamok egyre mélyebb tudást nyújtanak a hipnózis, hipnoterápia területén, megvalósítva azt is, hogy az egyes modulok önmagukban is hasznosítható tudást adnak, így a résztvevők az elsajátított módszereket, elveket már az első tanfolyamok után is fel tudják használni a változtatásra, önmaguk és mások segítésére.

Képzési programunk a hipnoterápia leghatékonyabb módszereit foglalja magában a pozitív változások és az eredmények elérését célozva. Tanfolyamainkon az elméleti oktatás, az instruktor bemutatói és terápiás videók elemzése mellett páros, illetve kis csoportos gyakorlatok segítségével a résztvevők megtanulják önmagukat és másokat hipnotizálni. A hipnózis technikái mellett a hallgatók megtanulhatják a tudatalatti programozásának hatékony módszerét, valamint az analitikus hipnoterápia eszközeit, melynek segítségével felfedhetik az önszabotáló tudatalatti programok gyökerét, hogy megváltoztathassák a destruktív, negatív mintákat.

Képzéseinket azoknak ajánljuk, akik

  • a hipnózist egyéni céljaikhoz szeretnék felhasználni (például önfejlesztés, célok elérése, hatékony önprogramozás, vagy egyéb személyes érdeklődés), vagy
  • a hipnózist a jelenlegi szakmájukban kívánják felhasználni (pl. coach-ok, tanácsadók, edzők, orvosok, fogászati asszisztensek, természetgyógyászok, spirituális tanácsadók, …), vagy
  • a hipnózissal, hipnoterápiával komolyan, akár önálló szakmaként kívánnak foglalkozni.

A tantermi képzések két 25 órás (3 napos) és három 50 órás (6 napos) modulból állnak:


1. tanfolyam - A Hipnózis Alapjai Tanfolyam

Ismerd meg a tudatalatti elme hatalmát és a hipnózis lehetőségeit. Tanuld meg a szuggesztiók használatát, a hatékony önhipnózist és a hipnotikus állapot létrehozását.


2. tanfolyam - Transzformációs Hipnózis Tanfolyam

Mélyítsd el ismereteidet a hipnózisban, tanulj új, hatékony hipnózis módszereket és tanuld meg a hipnózis felhasználását pozitív változtatások elérése érdekében.


3. tanfolyam - Hipnoterápia Tanfolyam

Ismerd meg a mélyen gyökerező problémák megváltoztatásának lehetőségeit és sajátítsd el azon hatékony feltáró módszereket és korregressziós technikákat, melyek segítenek ezen problémákat megoldani.


4. tanfolyam - Haladó Analitikus Hipnoterápia Tanfolyam

Ismerd meg az analitikus hipnoterápia haladó módszereit, beleértve a Gil Boyne által kifejlesztett Transforming Therapy technikáit is. Fejleszd tovább terápiás ismereteidet és mélyítsd el gyakorlati tudásodat a hipnózis, a hipnoterápia területén.


5. tanfolyam - Hipnoterápia az Egészségért Tanfolyam

Ismerd meg a tudatalatti elme testre gyakorolt befolyását és a hipnózis különféle egészségügyi alkalmazását. Tanuld meg a fájdalomcsillapítást és az érzéstelenítést hipnózissal, és azt, hogy miként használható a hipnoterápia különféle orvosi kezelések és folyamatok kiegészítéseként.


Ha érdeklődsz a hipnózis és a hipnoterápia iránt, komoly segítséget tudunk nyújtani ahhoz, hogy magas szinten sajátítsd el ezt a szakmát és sikereket érj el a gyakorlatban.

Ha Te is szeretnél részt venni hipnózis, hipnoterápia tanfolyamainkon, jelentkezz a tanfolyam@hipnoziskepzes.hu e-mail címen.


A fenti tanfolyamok hipnózissal, hipnoterápiával foglalkoznak. A tanfolyamok elvégzése pszichoterápiás tevékenységre nem jogosítja fel a résztvevőket.


Iskolánk az A.C.H.E. által elismert iskola, így a nálunk elvégzett képzések beszámítanak az A.C.H.E. tanúsítvány megszerzéséhez szükséges óraszámba. Az A.C.H.E. (American Council of Hypnotist Examiners ~ szabadfordításban Hipnotizőr Vizsgáztatók Amerikai Tanácsa) az a kiemelkedő szervezet, mely a hipnoterápia képzés elismerését és szabályozását elérte az USA-ban. Ez a non-profit szakmai szervezet alapozta meg a minőségi hipnózis oktatás színvonalát és tartja fenn a szakma gyakorlásának minőségét. Az A.C.H.E. napjainkban világszerte már több mint 40 országban, több mint 9.000 hipnoterapeutát igazol, köztük orvosokat, pszichológusokat, pszichiátereket és tanácsadókat egyaránt.

Aktuális


A HIPNÓZIS Alapjai tanfolyam
2019. január (TBD)


Transzformációs HIPNÓZIS tanfolyam
2018. december 8 - 10.


Reinkarnációs tanfolyam
2018. november 5 - 10.


Kövess minket a Facebookon

Ajánlások

„Egy kincset kaptam. Egy olyan módszert, ami rendkívül széleskörűen alkalmazható.
Jól átlátható rendszerben, magas minőségű tudás, gyakorlatias példákkal és saját élménnyel megerősítve.”

Kapcsolódó videók

Néhány résztvevőnk visszajelzése a tanfolyamról: